Ferihegy: Ülj le fiam, egyes!
A napilap keddi számában megjelent cikk szerint a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport (BA) Zrt.
A napilap keddi számában megjelent cikk szerint a hét végén tájékoztatta a Budapest Airport (BA) Zrt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint nem igaz a Blikk állítása, amely szerint már eldöntötték, hogy nem adnak pénzt a 4-es metró második, a Bosnyák térig tartó szakaszára. A tárca közleményében ugyanakkor azt írják, az önkormányzati választások után mérlegelni kell majd, hogy nem hasznosulhatnának-e jobban a metróépítésre szánt források.
Felülvizsgálja, és a Hírszerző információi szerint várhatóan le is állítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Volánbusz hatvan darab elővárosi autóbuszra kiírt közbeszerzését. A minisztériumnak az a problémája a kiírással, hogy magyar vállalkozóknak nem lett volna esélye nyerni.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint már tavaly év végén eldőlt, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) tulajdonába kerülhet az állam XII. kerületi ingatlana. Az nem derült ki viszont a tájékoztatásból, hogy miért fél évvel később, az utolsó pillanatban történt meg az átruházás.
A regisztrációs jegy nélkül utazóknak nem kell pótdíjat fizetniük július elsejétől, ellentétben az előző kormány szándékaival - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.
Szakpolitikai felülvizsgálat céljából a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felfüggesztette a piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására, a kutatás-fejlesztési központok fejlesztésére, és az innovációs és technológiai parkok támogatása kiírt pályázatokat 2010. június 24-i hatállyal − olvasható az ügynökség honlapján közzétett közleményben.